2004.11.04 UNIQUE @ PeCsa A Koncert szöveges összefoglalója a fényképek alatt olvasható.. Már a kezdetek óta figyelemmel kísérem a Unique pályafutását és noha nem azonnal zártam őket a szívembe, mindig is nagyon figyelemreméltó formációnak tartottam őket. A kiugróan jó első és a szintet tartani tudó második lemez után már rajongónak tartottam magam, kislemezeket vásároltam, dalszövegeket jegyzetelgettem és idén a Szigeten már a második koncertjén voltam az együttesnek. A Szigetes koncert kevésbé volt hangulatos, viszont nagyon jót táncoltam a szívemnek oly kedves dallamokra. Feltűnő volt az élő hangzás, a dob, a gitár, ami mindenképpen meglepő volt egy magyar "populáris", szintetizátor-alapú zenét játszó formációtól. A koncertről kellemes emlékekkel távoztam, így amikor megtudtam, hogy november 4.-én 2 órás Mozaik Nagykoncert lesz a Pecsában, egy percig sem volt kérdéses a jelenlétem. Hallottam, hogy szédületes ütemben fogynak a jegyek, egy kicsit aggódtam, mert elfoglaltságaim miatt csak a koncert napján tudtam a jegyet beszerezni. Hál’Istennek kaptam még jegyet, de a Pecsa előtt kígyózó sorokból láttam, hogy bizony nem promóciós szöveg volt a jegyek gyors ütemű fogyása. Bejutás után kedves ismerőseim "összeszedése" után siettünk előre, hogy jó helyen állhassunk. Én a lehető legjobb helyen, tökéletesen a színpaddal szemben, a harmadik-negyedik sorban álltam. A felvezető zene nagyon kedves volt a fülemnek: a Depeche Mode 2001es Exciter Turnéja előtti, Martin Gore által összeállított DJ set szólt a hangszórókból, az elvont minimál-elektro hangzás egyértelműen nem ezt a célközösséget célozta meg, de néhány "depesmódos" haverommal nagyon kellemeseket bólogattunk rá. A DJ settet csak néhány, a kivetítőn periódikusan ismétlődő reklám zavarta meg, kíváncsi vagyok, hogy a tizenhárom Megasztár reklám hatására mennyivel többen mennek el majd az új Megasztár-meghallgatásokra... 8ra volt meghirdetve a kezdés, én kb. fél 9et vártam volna kezdésnek, némi meglepetésre csak pontosan háromnegyed kilenckor borult sötétség a teremre, és elkezdődött az Intro. Itt máris több meglepetés ért: egyrészről én a Szigeten hallható setlistet vártam, de ott nem ez volt az intro (és nagy örömömre a későbbiekben is teljesen meg lett variálva az általam várthoz képest a dallista), másrészről csodálatosan szép volt ez az új Intro, harmadrészről annak ellenére, hogy pont a hangcsapdában álltam, szinte tökéletesen szólt! Nagyon régen voltam már olyan "majdnem elsősoros" koncerten (ráadásul középen), ahol ennyire szépen, egyenletesen szólt volna a zene. Itt már éreztem, hogy kivételes este vár rám... Az Intro után az a nyitószám következett, amely helyett talán el sem lehetett volna képzelni más nyitódalt a Mozaik koncertre: ez az album nyitószáma, az Úton. A függöny szétnyílt, és felbukkant az együttes: a laza arc gitáros, az ősrokker külsejű dobos, a tündéri "kishúg", Dóri, a vokalistalány, valamint az együttes "szorosabban vett" tagjai: Ádám és Zsolt nyakig beöltözve, elegáns fehér ruhában, középen pedig Gabi ugyancsak talpig fehérben, kabátban, szoknyában és hosszú csizmában. Gabi mozdulatlanul énekelte csaknem végig a dalt, amely nagyon atmoszférikusra sikerült. Imádnivaló dal, remek szöveggel, "Téged látlak mindenkiben, nem találtalak senkiben" énekeltük mély átéléssel Gabival együtt. A dal után egyből következett az új album egy újabb telitalálata, a Szótlanul című dal. Amikor megjelent az album, megesküdtem volna, hogy kislemez lesz, most úgy néz ki, hogy "csak" egy nagyon jól sikerült üde színfoltja marad. A dal után Gabi köszöntötte a közönséget, szemmel láthatólag kicsit feszült volt, de nagyon jólesett neki, hogy ennyien eljöttünk (talán ezren lehettünk, én bevallom, jóval kevesebbre számítottam). Az első album nagy slágere, az Angyal következett. Talán az egyik legnagyobb tombolás erre a dalra volt! Régi és újdonsült ismerőseinkkel ugráltunk, időnként némelyik rajongó Gabira mutatott: "Kérlek, vigyél magaddal, egyetlen angyal!". A dal át lett szerelve, rockosabban, dögösebben szólt, ezt már a Szigeten is felfedeztem és nagyon örültem neki. A következő dal, a Szabadon és tisztán nagyon nagy kedvencem a második lemezről, itt talán kevésbé érintett meg, talán az élő hangszerekkel és a hangsúlyosabb dobbal kicsit kevésbé jött át a lemezverzió lebegős, Café Del Maros hangulata. Meglepetés jött: lassú zongora, semmi dob, bárhangulatú pillanatok: Gabi ragyogó arccal belekezd az első album zárószámába, a Bízz meg bennem című dalba. Csodás pillanatok, nagy átéléssel éneklünk Gabival, aki egy versszak és egy refrén után átvált az első nagy slágerdalba, a Végtelen álom című dalba! Remek egyveleg, a közönség pedig nagyon hálás, együtt lélegzünk az együttessel ezekben a törékeny pillanatokban. A Végtelen álom sem megy végig, Gabi egyszer csak eltűnik a színpadról, a két srác pedig hirtelen vált: a szám elektronikus kiállásánál újra visszaváltanak a zongoráról az ismert hangszerelésre, sőt, még keményebb a hangzás, mint amit az albumon megszoktunk! Ráadásul meglepően hosszú ideig nyúlik ez a rész, itt már sejthetjük, hogy a színfalak mögött Gabi átöltözhet... Így is van, a Végtelen álom vége átúszik az együttes eddigi talán legnagyobb slágerébe, a Csillagtenger című dalba. Gabi kijön a színpadra, sebtében öltözését igazolandó még igazít néhányat a ruháján, majd mosolyogva énekelni kezdi a szöveget. Az első refrént elrontja, majd bocsánatkérően összemosolyog a jó verziót éneklő húgával, kedves pillanatok... A dal végén pedig közönségénekeltetés: meglepően jók vagyunk, Gabi mondja is, amit ilyenkor szokott: "Gyönyörűek vagytok!". Némi meglepetésre még mindig az első albumnál maradunk, következik a Tomboló vágy című dal. Ez a dal nem tartozik a nagy kedvenceim közé, így nekem némi pihenőm következett... Mintha az első album számai mennének egymás után, következett a Unique egyik legnagyobb gyöngyszeme, a Gyönyörű vagy. Az egyik legjobb Unique dal ez, nagyon örültem, hogy nem felejtették el a második album után sem játszani koncerteken. A dalra mindenki megélénkült, mindenki érezte már talán valakivel kapcsolatban a refrén tépelődő sorait: "Hazug vagy, gonosz vagy, kétszínű vagy – gyönyörű vagy". A legtöbb (és talán legjobb?) szöveggel bíró Unique alkotást hatalmas taps jutalmazza. Gabi ezek után felkonferál egy újabb dalt az első albumról, egy csaknem 12 éves dalt: nagy meglepetésre a Nem kell, hogy tovább várj csendül fel, ami a második album egyik dala... egyik haverom cinikusan meg is jegyezte, hogy végül is nem lehet olyan könnyű két albumot megjegyezni... Ádám oda is szólt Gabinak, hogy az inkább a második album, Gabi pedig legyintett; valóban nem fontos ez, az annál inkább, hogy egy újabb remek dalt hallhattunk, a végén Dóri lehengerlő vokáljával, Gabi mondta is: "a kishúgom! Az egyetlen kishúgom!". Dórinak amúgy is jelentős rajongótábora állt mellettem, aki bizonyos dalok csendesebb részeit hangos "Dóóóóri!" kiáltásokkal színesítették, egy idő után kissé idegesítve a közönség jelentős részét (a hölgy egyébként tényleg tündéri, de ezt már az Úttalan Utakon lemezbemutató koncertjén is megállapítottam). Gabi show következett: "Kedvenc előadóm következik, aki jó Unique-ból, az tudja, hogy mi lehet ez". A közönség soraiban azonnal fogadások születtek, hogy Madonna vagy Depeche Mode következik-e, végül az Into The Groove című Madonna klasszikus szólalt meg. Gabi hatalmasakat mosolyogva énekelte kedvenc énekesnőjének a sorait, a közönség azonban inkább csak akkor élénkült meg, mikor az együttes átváltott a Like A Prayer című örökbecsűbe. Gabi nagy bátran még közönségénekeltetéssel is megpróbálkozott, a nagyérdemű azonban szemmel láthatólag Unique dalszövegekből volt jobb. A Jótevő következett, ami egy olyan szám, mintha a Faithless a Café Del Mar válogatásalbumra játszana fel egy számot, de nekem az áthallások ellenére is nagyon nagy kedvencem ez a dal, különösen az itt hallható verzió, ahol sokkal nagyobb szerepet kapnak a gitárok A dal végén Gabi újra eltűnt, sőt, Ádám és Zsolt is. Néhány másodpercig egy remek dobszólót hallhattunk, majd a szóló után az új sláger, a Képzeld el taktusai csendültek fel. Amennyire nem szerettem soha ezt a dalt a lemezen, annyira bejön koncerteken. Gabi az összes fogát ragyogtatva, élvezettel énekelte a dalt (mindig a legjobb pillanatokban nyúlva érzékien a combjához), a közönség pedig nagyon vevő volt Gabi jókedvére és kisugárzására. Az énekes hölgyre amúgy is jellemző volt egész este folyamán, hogy nagyon szimpatikusan nem tudta hová tenni a népszerűséget és sokszor őszintén meghatódott a szeretettől, amit kapott és a sok embertől, akiket látott. Talán az eddig életem során hallott leggyönyörűbb, legőszintébb felkonferálás következett (nem szó szerint sajnos): "Nem tudom, hogy a fiúk hogy vannak vele, de mikor én kiskoromban elképzeltem, hogy milyen lehet sikeresnek lenni, akkor pontosan ilyennek képzeltem... Nagyon-nagyon köszönöm ezt nektek, én itt most veletek érzem otthon magam!" És elindult az Otthon című dal, a Mozaik album egyik kiemelkedően jól sikerült száma... Szeress mindig, újra és újra, hirdeti a dal, kell ennél több a világon? Nem nagyon hiszem... A dal végén az albumon is hallható "zúzás" itt még élőbb, még karcosabb volt, és a gitáros srác (akivel Gabi többször is kedvesen flörtölt koncert közben) megérdemelt tapsot kapott. A Való Világ válogatásról ismert Nem adom fel következett, egy újabb erőt adó dal az első lemezről, érdekessége volt, hogy a fő (mély) dallamot Dóri énekelte, a háttér (magasat) pedig Gabi... Gabi hátra is ment a dal vége felé Dórihoz és a két szemrevaló testvérke egy nagyon aranyos "egyet jobbra-egyet balra" táncot lejtett a színpadon. Ezután Gabi felkonferálta az est meglepetését, amiről szinte biztosak voltunk, hogy egy Depeche Mode feldolgozás lesz. A sejtelmesen induló zajokból néhányan Bonanza Banzai-ra emlékeztető hangokat véltek kihallani, ám aztán jött az ezer közül felismerhető zongora és a döbbenetes meglepetés: ez a Suburbia!!! A Pet Shop Boys egyik legnagyobb slágere! Ez nekem, mint nagy PSB rajongónak és a magyarországi PSB bulik egyik társszervezőjének hirtelen több volt, ami felfogható: az egyik legkedvesebb magyar együttesem - akikről nem is tudtam, hogy szeretik a Pet Shop Boyst! - feldolgozza az egyik legkedvesebb külföldi együttesem egyik legragyogóbb számát... hát el lehet képzelni, hogy mekkorát tomboltam! Nagy, és kellemes meglepetésemre nem én egyedül ugráltam és énekeltem - mit énekeltem, üvöltöttem artikulátlanul - a szövegeket, hanem meglepően aktivizálta magát a közönség is. Az együttes szemmel láthatólag kicsit meglepődött, hogy ekkora sikere van ennek a ragyogó feldolgozásnak (egy kis kritika: a zongora azért jóval erősebb az eredeti verzióban), Gabival teli torokból üvöltöttük együtt: "Let’s take a ride and run with the dogs tonight in Suburbia!". A dal hatalmas tapsot és üdvrivalgást kapott, majd azonnal következett az újabb nagy kedvenc Unique dalom, az Ismeretlen idegen (érdekesség, hogy Gabi a Szigeten ezt úgy konferálta fel, mint "a fiúk kedvenc dala", most meg úgy, hogy "az én kedvenc dalom", lehet, hogy közben megszerette?). A remek dal élő verziója még sokkal jobb, mint az albumon található változat, és mindannyian együtt énekeltük a nagy szerelem utáni elidegenedésről szóló, szívtépő sorokat: "Bántóan üres, félénk szavak - Vigasztalni soha nem tudtalak - Hogy lettél ilyen hirtelen - Ismeretlen idegen?". A dal után Gabi az utolsó dalt konferálta fel, ez pedig az első album nagy slágere, a Bár főcímzenéje, a Mi van a nevedben? című szám volt. A közönség végig együtt élt a dallal és Gabi meghatottan búcsúzott a közönségtől "Nagyon szépen köszönöm, szívből! Tényleg! Köszönöm! Nagyon!". Az együttes levonult, de ez természetesen senkit nem tévesztett meg, hiszen még nem volt a Mozaik album címadó slágere! Nem is kellett csalódni, hamar visszajött az együttes, és felcsendült a Mozaik. A dal csak nemrégen talált utat a szívemhez, de azóta nagyon, imádom és végre a közönség is megmozdult, talán az Angyal és a Suburbia mellett erre a számra volt a legnagyobb tombolás. És ezután más már nem maradt hátra, mint a Mozaik album megható, összekapaszkodós záró száma, az Itt vagy. "Nézz fel az esti égre - Ha a nehéz napnak vége - És rád mosolyog egy csillag - Örül Neked, hogy itt vagy - Szíved ajtaján dörömböl - Meríts Te is az erőmből - Gondtalan most csak így lehetsz - Tiéd minden, amint szeretsz!" - énekeltük együtt a barátaimmal az egyszerű, szépséges, szívhez szóló sorokat. A hírek szerint ez a dal lesz a következő kislemez, ragyogó választás lenne, hiszen az egyik legszebb, legőszintébb Unique dalról van szó. A dal végén Gabi bemutatta az együttest ("majdnem elfelejtettem" szabadkozott mosolyogva), majd egy utolsó, közös meghajlást követően véget ért az élmény... elhagyta az együttes a színpadon, mi pedig kiözönlöttünk... Kevés olyan koncerten voltam eddig, ahol az első reakciók ennyire egyöntetűen jók lettek volna! Feltöltődve, mosolyogva indultunk a kocsihoz, máris az új koncertet várva... A kocsihoz érve éppen kikanyarodott mellénk egy másik autó, amelyből a Szótlanul taktusai hallatszottak ki, és pont azt a sort kaphattuk el, amelyről az egész este szólt, és amely számunkra nagyon is igaz a Unique-ra: "...a szívem mélyén adtam Otthont Neked!"