The Perfect Name @ ZöldPardon
Még egy napunk sem volt kipihenni a Szigetet, máris a nyár egyik legígéretesebb programja várt minket a Zöld Pardonban. A kilencvenes évek egyik kultikus zenekara, a The Perfect Name adott hosszú idő után teljes értékű koncertet. Az elmúlt 10 évben takaréklángon égő együttesről már írtam vadonatúj lemezük kapcsán, azt viszont akkor nem említettem meg, hogy a négy fiú az elmúlt 10 évben legtöbbször maximum 40-45 perces koncerteket tudott adni, amelyek némelyikén ráadásul technikai problémák csökkentették a koncertélményt. Most viszont igazi, másfél órás koncertre számíthattunk, és bíztunk benne, hogy a ZP gyakran véleményes hangosítása ezúttal nem rontja el a szórakozásunkat.
Folytatás...
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Az együttes mögöttünk sörözött a koncert előtt, többek között a Nulladik Változatból ismert Fenes Tiborral. Fél 9kor aztán szépen felsétáltak a színpadra, hogy az ősrégi Korrozióval azonnal megadják az alaphangulatot az ekkorra már szépen összegyűlt tömegnek. Az új album nyitódala (Ma éjjel) után két koncert-kedvenc következett a zseniális 1999-es lemezről, a Száz év magányról (Többet vársz a jótól, Sonette). A közönségre nem lehetett panasz: az első perctől kezdve ment a mozgás és a szövegek teli torokból való üvöltése, különösen az első sorokban. A zenekar profin vezényelte a bulit, kevés átvezető szöveggel, sok zenével, megbolondított verziókkal. Két új szám után (Csak azt, ami jó, A belső oldalakon) újra oldies-blokk következett: az első, Könnyek és virágok című lemez két nagy koncert-kedvence, az Eltűntél és az Esőtánc következett egymás után. Az Eltűntél ráadásul kifejezetten hosszú verzióban szólalt meg, sokunk nagy örömére. Az együttes talán legnagyobb slágerével, a Hello-val folytatódott a buli, érezhetően többen énekeltek-táncoltak erre a dalra, mint a többire. A nehezen szokható új albumról következett ezután 5 szám (Nyugatra el, Tudom, itt voltál, Soha ne gondold, Mozi (Maya II), Város), és el kell mondani, hogy élőben sokkal meggyőzőbbek a dalok, mint a sokszor dobozhangzású lemezen. Ricsi és a billentyűs Losó néha figyelték, hogy a közönség mennyire felkészült az új dalok tekervényes szövegéből. Ricsi sokszor kimosolygott a színpad jobb oldalán álló feleségéhez és a kislányához, aki bűbájosan jó néhány dalt végigénekelt a repertoárból.
Az igazi meglepetést az együttes a koncert végére tartogatta: lazán, egymás után lenyomták a több, mint egy évtizede pihentetett Jó volt, valamint Édes élet című dalokat. Sajnálatos módon pont ekkor nyomta fel valaki a potmétert, mert a két számból csak zajos masszát érzékelhettünk, Ricsi pedig elveszetten tátogta a dalszövegeket. Nagy kár, mert ki tudja, hogy mikor fogja legközelebb játszani az együttes ezt a két számot... Feltűnő viszont, hogy az összes előadott "régi" szám az első lemezről származik; a zseniális 1992-es Isis és a nem kevésbé briliáns 1994-es Ragyogás album így kissé feledésbe merült mostanában.
A főprogram végeztével mindössze talán fél percig kérették magukat a fiúk és visszajöttek a ráadásra. Mivel már csak egy számra volt idő 10 óra előtt, így szinte biztosra vehető volt, hogy a Száz év magány nagy koncertslágere, a Hideg, mint a jég lesz a záródal. Így is lett, Ricsi pedig a dal végére kiült elénk a kontroll-ládára és mosolyogva ismételgette a refrén záró sorát : "A látszat csal... néha a látszat csal..." A jó hangulatú búcsúzás után, úgy néztünk körbe, mintha egy másik bolygóról csöppentünk volna vissza a Földre. (van erre rímelő szövegrészlet a szépséges Perfect Name dalszövegek között: "Földről az égbe szállj és újra a Földre, hogy hazatalálj"). Ritkán lehet látni ennyi feltöltődött lelket, csillogó tekintetet látni egy magyar együttes koncertje után. Itt most lehetett. Ez volt a Perfect Name eddigi legjobb koncertje.