Ian Curtis Fesztivál @ Bahnhofban.
Ian Curtis - van-e, aki ezt a nevet nem ismeri? A Joy Division együttes frontembere 2 ragyogó album (Unknown Pleasures, Closer) után öngyilkos lett, a zenekara pedig halhatatlanná magasztosult. Tömör, rövid életmű, és mégis hatalmas hatás: talán nincs is olyan dark együttes a világon, akikre ne hatott volna valahogyan a Joy Division feszes, komor hangzása és érzékeny, önmarcangoló szövegei. Még a kis névnek éppen nem mondható The Cure is félig-meddig bevallottan a Joy Division hatására fordult a sötét, monoton zenék felé a nyolcvanas évek elején. Az együttes örökségét pedig az zenekar maradékából újjáalakult New Order viszi tovább, akik a koncertjeiken máig játszanak Joy Division dalokat.
Folytatás...
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Az első fellépő a Mind1 volt, akik az este legkellemesebb meglepetését okozták. Feszes, hegedűvel kísért zenéjükről és hatásos szövegeikről egyszerre ugorhatott be a PUF és a Sziámi. Élvezetes szintetizátorhasználat, ragyogó vonós, pontos dobos, színes gitárjáték, karizmatikus, ám mégis önkritikus énekes ("Gyertek fel az Index Mind1 fórumára hatodikként!") - ilyennek képzelek én el egy jó magyar alternatív együttest. Nem volt semmi az ismeretlen alternatív együttesekre néha jellemző ciki szakadtságból, zsenialitásnak álcázott slendriánságból, csak pontos, alázatos, sodró zenélést hallhattunk.
A Mind1 után a Nulladik változat következett, ekkorra már szépen megtelt a terem. Fenes Tibor és csapata nem is váratta a rajongótáborát, hanem gyorsan a húrokba csaptak a Tűztánc című dalukkal. Az erős kezdés aztán sajnos folytatás nélkül maradt, még a rajongók is kissé csalódottan álldogáltak a táncparketten. A gitártémák helyenként kifejezetten tetszetősek voltak, a dobos itt is feszes és precíz, ám Fenes Tibor szövegei súlytalanul röppentek át a termen. A költő-tanár frontember versei vélhetően nehezen ültethetőek át dalszövegekre, ezért legtöbbször valami félig megkezdett, sehová sem vezető zagyvaság lesz a végeredmény. A dalok jelentős része ráadásul indokolatlanul hosszú volt, bár a zenei résszel nem volt probléma.
Az este fő fellépői jöttek, a Perfect Name! Az együttes újraaktivizálódott idén, mint ahogy arról írtam is már korábban. Az idei, korábbiakhoz képest némileg gyengébb lemezt már bemutatták Sopronban és augusztusban a Zöld Pardonban is. A dallista vázát most is a ZP-s koncert adta, ám voltak nagy meglepetések is. Az első mindjárt az, hogy Losó - saját bevallása szerint - elfelejtette, hogy a Korrózióval kellene kezdeniük, így a Ma éjjel című albumnyitó dalukkal csaptak a húrok közé (sajnos a Korrózió később sem csendült fel). A Száz év magány két slágere (Többet vársz a jótól, Sonette) után két vadonatúj (Csak azt, ami jó, A belső oldalakon), majd két ősrégi (Eltűntél, Esőtánc) dal következett. Már ekkor feltűnő volt, hogy az együttes sokkal jobban "él" a színpadon, mint néhány korábbi koncerten: Baradlay Richárd ezúttal nem a levegőbe nézett unottan éneklés közben, hanem mosolyogva szemkontaktusokat teremtett a közönséggel. A rajongótábor egy kicsit nehezen mozdult meg, az első igazi össznépi tánc a Hello című slágernél volt megfigyelhető. "Új blokk" következett: mindhárom dal (Nyugatra el, Tudom itt voltál, Soha ne gondold) most jött át igazán számomra először, pedig voltam már néhány Perfect Name koncerten az idén és a lemezt is jó párszor meghallgattam már. Az igazi meglepetés viszont itt következett: az együttes minden ceremónia nélkül belekezdett a Maya című dalba, ami az 1992es Isis lemezük egyik gyöngyszeme, és valószínűleg azóta sem játszották koncerten. Még az ősrégi Perfect Name fanok is lassan kapcsoltak, Ricsi már az első versszakot énekelte, mikor felhangoztak az első meglepett sikolyok és ordítások... Hatalmas meglepetés volt! "Természetesen" a Maya II következett az új albumról, majd az új "klipes dal", a Város szívszorítóan gyönyörű pillanataival folytatódott a koncert. Újabb "oldies-blokk" következett: a Jó volt feszességét sajnos nem sikerült most jól visszaadni, az Édes élet-ből pedig nagyon hiányzott Sándor Zsolt "Szóljon Neked a legvadabb ütem!" sora (ennek hiánya szemmel láthatólag Ricsit is meglepte, kérdően nézett ki Zsoltra, aki mindig vigyorogva, de tagadóan rázta a fejét). A ZP-s koncert ráadásszáma, a Hideg mint a jég most a főprogram záródala volt. Reméltük, hogy lesz ráadás (a Mind1nek és a Nulladik változatnak nem volt), és lőn: az együttes visszatért a színpadra. Némi meglepetésre két, már elhangzott dalt ismételtek meg (A belső oldalakon, Többet vársz a jótól), ám ekkor nem kis meglepetésben volt részünk: Ricsi vigyorogva ugrálni kezdett, bíztatva a közönséget. Nekünk sem kellett több: az utolsó számra veszett ugrálás kezdődött, egy dal erejéig megtörtént a rocksztár és a közönségének megismételhetetlen pillanata. Mintha csak most kezdődött volna a koncert: legszívesebben végighallgattuk/végigugráltuk volna még egyszer a programot, amit már egyszer végig izegtünk-mozogtunk... Még több ilyet, Perfect Name!
szöveg : szigi
képek : josh