Kevés szöveg...

Szubjektívánk a napi eseményekről... Itt senki sem számíthat semmi jóra - mindenkit kiosztunk.

08.07. Sajtóbejárás

Idén az esős időben ez elmaradt...

08.10.

Tömeg, zaj, várhatóan vagy gatyarohasztó hőség, vagy szakadó eső, elszállt árak - készültem jóelőre.

Megkezdődött az idei Sziget.

Nos, amiről a bevezetőben szóltam azok jelentős része elmaradt. Na jó, tömeg vpét rendesen, de igazán nagy tumultusok idén szerencsére nem alakultak ki. Esőt is csak három csöppet éreztem valamikor este 10 óra magasságában, de az ég megkegyelmezett a közönségnek. A meleg is elviselhető volt, az árak elfogadhatóak (pl. egy Coca Cola olcsóbb, mint amennyibe tavaly egy Pepsi került...).

Hajóval érkeztem a Szigetre, az idei első hajójárattal a Jászai Mari tértől. A hajó késéssel indult, és nem a legolcsóbb a jegy, bár ez teljesen relatív, de megéri vízi úton érkezni. Egyfelől garantáltan elkerülhetjük a tumultust, hiszen nem túl sok ember veszi igénybe az érkezésnek ezt a módját, másfelől megúszhatjuk a motozást is, mert az egyáltalán nem volt, így aki akart, azt csempészett be a Szigetre, amit csak akart. További adalék a hajókázás mellett, hogy érdekes jelenteknek lehet az ember szemtanúja az út során. Már épp eltettem a fényképezőgépet, amikor a hajó utazóközönsége hatalmas üdvrivalgásban tört ki - épp egy párt értünk a parton félreérthetetlen pozícióban.

Délután fél 5-kor kezdődött a Nagyszínpadon az első fellépő, a spanyol SKA-P koncertje. Meglepetésre, és ilyenre nem emlékszem korábban, a koncertet jó negyed órával korábban kezdték, azon fotósok, akik pontosan a meghirdetetett kezdésre érkeztek, le is maradtak róla. Az ibériai banda már 2002-ben is hatalmas sikert aratott a Szigeten, és idén is hozták a formájukat. Viszonylag monoton, a klasszikus ska muzsikát a modern punkzenével ötvöző előadásukra meglepően sokan voltak kíváncsiak - én még ennyi embert nyitónapon nem láttam a délutáni koncerten. Azért gondolom sokan már az este hatra meghirdetett Morcheeba koncertjére érkeztek, de a tömeg szemmel láthatóan jót bulizott a spanyolok koncertjén.

A Morcheeba egy sajtótájékoztatóval kezdett, ahol csak Paul Gedfrey jelent meg, bár az utolsó pillanatokban Ross is befutott, egy kérdés erejéig. Paul nagyon kedélyes volt, láthatóan nem unta a dolgot, minden kérdésre megpróbált normálisan válaszolni. Amolyan szimpatikus ember benyomását keltette, akivel bármikor meginnék egy pofa sört. Kiderült, hogy ő nem a zenekarral jött, hanem Szlovéniából vezetett fel Budapestre, mert ott vett magának pár éve házat, és családjával nagyon sok időt tölt ott. Szemmel láthatóan idegesíti a politikai természetű kérdés ("Mit szól George Bush politikájához?"), ezért inkább kitér a válasz elől, mintsem hogy leugassa a kérdező riportert. Annál szívesebben magyarázza el az újabb énekes váltás okát. A koncerten ugyanis nem a Morcheeba "új" énekesnője, a The Antidote albumon éneklő Daisy Martey fog énekelni, hanem egy teljesen új énekes. Ennek okaként először is kijelentette, hogy a Morcheeba az ő és a testvére, a többiek csak vendégek. Szigorú szavak, de azért érthetőek. Daisy alapvetően nem készült fel igazán a turnézással járó teherrel, és ezért szállt ki. Az új énekes megtalálására nem castingoltak, hanem barátok és ismerősök ajánlására kerestek meg előadókat, és így akadtak az új hölgyre. Végül Ross is befutott, de aztán robogtak tovább a koncertre.

Ami meglepően jól sikerült. Az új énekes színt vitt a zenekar fellépésbe. Kezdjük ott, hogy a várakozásokkal ellentétben nem szinesbőrű, hanem fehér énekesnő adta elő a már jól ismert slágereket. További adalék, hogy egy igen szuggesszív előadást láthattunk. A hölgy nagyon feldobta a koncertet, együtt élt a közönséggel, amely láthatóan nagyon élvezte az előadást. A koncert közepe újabb meglepetést tartogatott - az énekesnő szaxofonon is közreműködött. Igazi jó buli volt, a tömeg hatalmasat bulizott a láthatóan egy bestof műsorral érkező Morcheeba koncertjére.

A Mantra Porno a WAN2 színpadon lépett fel, rossz időben, rossz helyen. Alig százan voltak kíváncsiak rájuk, ez igen sajnálatos, mert a koncertjük igazi felüdülés volt. Kár, hogy csak az igazán fanatikus rajongóik láthatták a fellépésüket.

Fél 8-kor kezdődött a Nagyszínpad napi hazai fellépőjének a Quimbynek a koncertje. Sajnos bebizonyosodott, hogy nem a legszerencsésebb két világsztár közé tenni egy magyar fellépőt, hiszen a Morcheeba koncertjét megtekintő külföldiek nagy részét nem érdekelte a Quimby. Ráadásul túl volt hangosítva a koncert, érzékenyebb fülűeknek már-már zavaróan hangos volt. Sajnos ez az átka sok magyar zenekarnak, szeretik nemcsak a kontrollból, hanem a kinti hangfalakból is hallani magukat.

A Quimby koncert közben megkezdődött a fél 8-ra meghirdetett Sean Paul sajtótájékoztató is. Pontosabban kezdődött volna, ha a Sziget első napjának fő fellépője nem várakoztatta volna meg az újságírókat mintegy 40 percen keresztül. Végül nagy nehezen megérkezett, átvette a legutóbbi albumának hazai eladásaiért járó aranylemezt a Warner képviselőjétől, pózolt egy adagot a fotósoknak, majd egész korrekten válaszolgatott a feltett kérdésekre. Ő nem kerülte el a neki is feltett politikai kérdésre adandó választ, de azért ő is óvatos, nem foglal radikálisan állást, inkább azt hangsúlyozza, hogy nem érti, hogy mi is folyik ma a világban, annyira illogikusak a dolgok. Szó van a füvezésről is, meg persze Bob Marley-ról - gondolom ezeket a kérdéseket nap, mint nap megkapja, láthatóan rutinból válaszolt rájuk.

A fellépéséről nem tudok mit mondani, mert inkább a Világzenei Nagyszínpadhoz siettem, a szenegáli Youssou N'Dour koncertjére. Itt hatalmas csúszás volt, hiszen a meghirdetett kezdéskor még bőven tartott a nyolcvanegy éves Cheikha Rimitti koncertje. Hihetetlen hangulat uralkodott, mind a színpadon, mind a nézőtéren a rai koronázatlan királynőjének előadásán. Őszintén sajnálom, hogy csak az utolsó két dalra értem oda.

Mintegy negyed órás átszerelés után kezdődött Youssou N'Dour koncertje - meglepő módon egy világzenei elemekkel is tarkított popzenei blokkal. Erre senki nem számított, hiszen a hírek szerint idén hangsúlyozottan a világzenére összpontosít a szenegáli zenét a világgal megismertető eladó. Ezzel szemben a koncert első 4 dala alapján akár a "normál" Nagyszínpadon is helyet kaphatott volna a koncert. Ami azonban ez után következett, az minden képzeletemet felülmúlta. A popzenei elemek hirtelen eltűntek a zenéből, és elkezdődött az igazi szenegáli örömzene. A közönség soraiban szép számban megtalálható szenegáli rajongók szinte eksztatikus állapotban ropták végig a koncertet - szinte kommunikáltak az előadóval. Hoztak magukkal mindenféle népi hangszert, főleg ütőhangszereket, és szó szoros értelemben maguk is részt vettek a zenélésben. Félelmetes élmény volt, szemmel láthatóan ok úgy tekintettek az előadóra, mint valami nemzeti hősre, aki egyben barát is. A koncert végére azért visszakerültek a popzenei elemek is a koncertbe - egy vokálosnővel együtt Youssou N'Dour előadta első, és leghíresebb popzenei slágerét, az eredetileg a feleségével, Neneh Cherry-vel énekelt duettet, a 7 Seconds-t.

Sajnos a csúszás miatt a Bahia színpadon fellépő ef Zámbó Happy Dead Band koncertjének csak a legvégére értem oda. ef Zámbó István a szentendrei multikulti művész hobbizenekarának egy időben sok koncertjén megfordultam, de amióta bezárt a Tilos az Á, nos azóta nem emlékszem, hogy láttam volna őket. Az pedig nem ma volt, és ez szemmel látható volt a zenekaron. Teljesen kicserélődött a társaság, új volt a koncepció is - de ezzel együtt az az egy dal, amit sikerült elcsípnem, nagyon tetszett.

Robogtam is tovább a WAN2 színpadra (nagy távolságok vannak sajnos...), hogy bejussak a Pál utcai fiúk koncertjére - de ez nem sikerült. A koncert már tartott kb. 20 perce, mire odaértem, és a sátor egész egyszerűen tele volt. Moccanni sem lehetett, nemhogy előre menni az igazi zúzdába. Öröm volt látni, hogy egy magyar zenekar koncertjére ennyien kíváncsiak.

A PUF után Paizs Miklós, azaz Sickratmen koncertje következett. Az ürge garantáltan nem normális, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a rajongóit egy jó hangulatú koncerttel örvendeztesse meg. A zenekar egyik tagjának a kutyája is színpadon volt, szemmel láthatóan halálra unta magát, és a nagy hangzavarban ide-oda sétált egyik zenésztől a másikig.

Hajnali egy után átsétáltam az utolsó helyszínre, a Nagyszínpaddal szemben található Siemens színpadhoz. Itt fél egykor kellett volna kezdődnie Ganxsta Zolee és a Kartell koncertjének, de itt is volt egy jó nagy csúszás. Amikor aztán feljött a zenekar a színpadra - nos igencsak meglepődtem. Jó régen láttam őket, de ahhoz képest igencsak elhízott a tisztelt társaság, és ebbe Döglégy Zoli is beleértendő, bár még ő tartja a legjobban magát. a Többiek szép nagy pocakkal léptek színpadra. Szerencsére a koncerten ez már nem hallatszott, ugyanúgy magával ragadta a közönséget, mint korábban.

A Kartel után következett az a koncert, amire igazán vártam aznap este, a The Perfect Name előadása. A szép nagy csúszással kezdődő koncertre már csak az igazán fanatikusak voltak kíváncsiak - kár érte, hiszen az egyik legkarizmatikusabb magyar zenekarról van szó. Sajnálatos módon a párszáz ember előtt tartott koncert borzalmasan szólt. A hangtechnikusok nem igazán voltak szakmájuk csúcspontján, hiszen a dobot és a basszusgitárt masszívan túlhangosították, míg Baradlay Ricsi hangját alig lehetett hallani. Ennek ellenére egy frenetikus hangulatú koncertnek lehettünk szemtanúi, még az általában higgadt Losó is szemmel láthatóan hatalmasat bulizott a színpadon. Vegyesen játszottak régi slágereket és dalokat a minap megjelent új albumról (Belső oldalakon) is.

Az első nap nagyon jól sikerült az idei Szigeten, szinte minden klappolt, nem volt semmi komolyabb probléma. Remélem a többi napon sem lesz semmi gond.

08.11.

A Sziget első napja, illetve az, hogy hajnali 5kor kerültem csak ágyba megtette a hatását - csütörtökre teljesen kába voltam. Alig bírtam felébredni, mindössze 4 órát aludtam, és ez egy olyan napon, amely az egyik legígéretesebbnek tűnik a program alapján, igen nagy hiba volt.

Délután 1 órakor értem ki a Szigetre, éppen az Underworld hangpróbája ment - kis előzetest kaphatott az a néhány szerencsés, aki ott volt. Ekkortájt érkezett meg a Natalie Imbruglia és a C'ecile + T.O.K csapata is. Ők saját operatőrt hoztak magukkal, mint kiderült az egész turnét dokumentálják. Ki tudja, talán a következő DVD-jükön lesz pár jelenet a Szigetről is... Natalie is próbált egy darabig, teljes dalokat is előadott zenekarával. Az idő szép volt, az órák lassan teltek, de nagy nehezen eljött fél 5, amikor is a jamaikai C'ecile + T.O.K megkezdte fellépését a Nagyszínpadon. Jamaikaiak ugyan, de nem a reggae stílusában nyomulnak, sokkal inkább az r'n'b-t ötvözték a klasszikus afrikai hatásokkal. Nagyon jó kis zenéjük van, impulzív, és igen dekoratív énekesnőjüknek ráadásul nagyon jó a hangja. Basszusgitáron egy nagyon masszív ürge játszott, brutális egy kinézete volt. A koncert második felére az énekesnő (és vele együtt az r'n'b is) egyre kevésbé volt jelen a színpadon, hagyományos afrikai zenét hallhatott a közönség. Akár a világzenei színpadon is megállták volna a helyüket.

Én épp oda tartottam, hiszen kezdődött a közel 10 év után nemrég újból összeálló Barbaro koncertje. Bár az alapító Tzogzoglu Jorgosz nélkül folytatták a zenélést, kiegészülve egy szaxofonossal új hangzást adtak a régi daloknak. Hatalmas sikerük volt, annak ellenére, hogy viszonylag korán kerültek színpadra.

No, de nem volt sok idő, rohanni kellett vissza a Nagyszínpadhoz, az ausztrál Natalie Imbruglia koncertjére. Azt hiszem nincs sok ember, aki ne ismerné a hölgyet, első kislemezes dalát, a Torn-t annak idején agyon nyomatták a rádiók és a zenecsatornák. Az egyik legnagyobb slágerével, a Wishing I Was There-rel indította koncertjét, és hihetetlen sikere volt. Nagyon jó zenekarral lépett színpadra, igazi professzionális előadást láthattunk.

Az Anima Sound System koncertjét kihagytam, és a Bahia Színpadra siettem, ahol a Jazzékiel koncertje következett. Útközben azonban még belbotlottam a C'ecile + T.O.K masszív basszusgitárosába, ritka nagy arc az ürge, gyorsan csináltam is róla pár sztárfotót.

Meglepetésemre igen szép számban gyűltek össze a Jazzékiel rajongók a Bahia Színpadon, szerintem jövőre egy jóval nagyobb színpadon láthatjuk majd őket. Az egyetlen eddig megjelent lemezül (Legenda EP) nyitódalával kezdték a koncertet, majd pedig eddig csak a demoikon hallható dalok következtek. Az biztos, hogy a gárda tud valamit, félelmetes figurák. A két énekes csávó egy másodpercre se állt le, de az igazi különlegesség látványt a billentyűs tartogatta a számunkra. A szájából szinte ki sem került a cigi, és olyan grimaszokat tudott vágni... Totál kész volt az ürge.

Fél 10kor kezdődött az igazi nagy dobás, az Underworld koncertje. Erről egész egyszerűen nem lehet szavakkal szólni. Aki nem volt ott, az nem fogja megtudni, hogy mi volt ott. Kezdjük ott, hogy én már jó párszor voltam a Szigeten, de ennyi embert még egy koncerten se láttam. A színpadon pedig... nos, ami ott volt, az valami fenomenálisra sikeredett. Eddig a Sziget top koncertje volt tegnap az Underworld-é.

Számomra a tegnapi nap a NEO koncertjével ért véget. Tudom, utána a Balkan Fanatik és a Titusz & The Carbonfools fellépése következett ugyanott, de egész egyszerűen nem volt erőm. De a NEO hatalmas show-val lepte meg a rajongóit és az érdeklődőket. Nagyon jó helyen és időben léptek fel, a Siemens Színpad közvetlenül a Nagyszínpaddal szemben található, ráadásul közvetlenül az Underworld után kezdődött a koncert. A színpad előtt egy tűt is nehéz lett volna leejteni, olyannyira tele volt emberekkel a hely. A koncert pedig nagyon jó hangulatban telt, Enikő és Péter, a két frontember nagyon jól felturbózta a hangulatot, és egy apró sípolástól eltekintve nagyon jól szólt a koncert. (Ez az előző napi The Perfect Name koncert szörnyű hangzása után igazi bravúr volt.) Látványilag sem volt utolsó a koncert, hiszen az általában egy vetítővásznat használó zenekar kivetítéséhez most két nagy vásznat plusz két nagy plazmatévét használt.

A második napn ugyan kevesebb koncerten voltam, mint a Sziget nyitónapján, mégis elmondhatom, hogy nagyon jó előadásokat láttam. A Sziget-feeling nagyon ott van a szeren, reméljük az időjárás sem romlik el a következő napok során.

08.11. - Főszerkesztő belebloggol
Ahol írónk nem volt...
Anima Sound System: A zenekar januárban nagy változáson ment át, de véleményem szerint pozitív lett a változtatás. Nem mintha bajom lett volna Németh Jucival, de az új lány Kása Juli is van olyan jó a színpadon. Jez pedig maga a főnyeremény megadja az afrikai alapú zenékhez azt a dinamikát, amit régebben hiányoltam az Animából.

Balkan Fanatik: Jorgosz (ex Barbaró) és Lepés Gábor (ex Kortársak, Ákos band) projektje bevitte a világzenét a popszínpadra. Amíg a Neo a brit vonalat adta addig a Balkan Fanatik a közép és dél-európai hangzással telítette meg az estét. A koncert különlegessége a fúvos hangszerek megjelenése volt.

Karányi Dani: Épp lecsengett a Hollywoodoo koncertje mire átértem oda, de Daninak nem kellett sok idő a beálláshoz. Dani a Lemez nyitódalával a (First Act-tal) kezdett majd színpadra lépett Keszthelyi Virág is aki énekkel és mozgással is megtámogatta a színpadképet. Majd rákezdte az új MC is. A videoklipes slágerek (Álom szép, Hazaút) nagy sikert aratott a közönség köreiben.

08.12

A Sziget harmadik napjára ismét hajóval érkeztem. Igazi élmény volt a több mint 110 éves hajóval utazni. Persze ez a 110 év csak az alap hajótestre vonatkozik, a felépítmények, illetve a gépészeti berendezések tekintetében folyamatos megújuláson esett át a hajó. Anno Újpesten gyártották, és ez az egyetlen a magyarországi hasonló korú hajók között, amelynek még száz százalékig eredeti a szegecselése. Útközben a hajó kicsit megdőlt jobbra, mert az utasok a pesti alsó rakpartot kezdték nézni, és áttódultak a hajó jobb oldalára. A rakpart le volt zárva, ugyanis rally verseny volt - hogy miként is képzelték a versenyt ezen a rövid, ráadásul aszfaltozott útszakaszon, azt nem tudom.

Megérkezvén a Szigetre, elkezdett szemerkélni az eső, de szerencsére abbahagyta, (kicsit később, a The Wailers fellépésekor újrakezdte, de akkor is abbamaradt). A Szigeten az első "élményem" az volt, hogy majd' elcsapott a Hollywoodoo busza, amit a zenekar énekese vezetett. Bocsánatot is kért annak rendje s módja szerint. A Talentum Színpadon épp' az Esclin Syndo lépett fel - na róluk még sosem hallottam, semmi eredeti nem volt a zenéjükben, de azt legalább jól adták elő. Útközben belebotlottam egy rodeó-gépbe is, a srác pillanatok alatt repült is le róla.

A Nagyszínpadhoz érve belefutottam a The Wailers szaxofonosába, éppen interjúkat adott, és a jelek szerint mindenféle sztárallűröket mellőzve viselkedett. A koncertjükkel azonban már nem voltam ennyire elégedett. A reggae stílust, mint olyat tényleg ők vitték be a köztudatba, de ehhez leginkább Bob Marley kellett. Aki mint tudjuk már igencsak régóta nincs az élők sorában sajnos, ehhez képest még ma is úgy kezdték a koncertet, hogy "Do you like Bob Marlely?". Attól eltekintve, hogy még ma is a 30 évvel ezelőtti dolgokból szeretnének megélni semmi bajom nem volt a koncerttel, a közönség láthatóan élvezte a bulit, a végén felcsendültek az igazán nagy slágerek is, mint pl. a One Love vagy az I Shot The Sheriff. A délutáni kezdés dacára sokan voltak a nézőtéren, de annak ellenéra, hogy már péntek délután volt, láthatóan kevesebben, mint az előző két napon hasonló időben. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy az est egyik fő fellépője, aThe Game alig egy héttel előtte lemondta a fellépését.

Valljuk be őszintén, annak ellenére, hogy az esti fellépő a Basement Jaxx volt, az igazi nagy dobás a The Game lett volna ezen a napon. Biztos, hogy többen jöttek volna ki miattuk a Szigetre, mint a Basement Jaxx miatt.

Mindegy, így alakultak a dolgok, és ennek a sajnálatos esetnek két győztese volt. Az egyik a The Brand New Heavies, amely így később kezdhette a koncertjét. A másik nyertes volt az igazi nyertes, a francia Louise Attaque, akik eredetileg a WAN2 Színpadon léptek volna fel, de így most a Nagyszínpadra kerültek. Hihetetlen egy zenéjük van, a klasszikus francia rockzenét elegyítik masszív hegedűszólamokkal.

A The Brand New Heavies koncertje késett, mivel az angol zenekar Londonból a British Airways gépével jöttek volna - de a BA dolgozói tegnap előre be nem jelentett sztrájkot tartottak, így jó nagy kavarás után, a Malév gépével sikerült megérkezniük - kb. akkor szállt le a gépük, amikor hivatalosan kezdeniük kellett volna a koncertet. Gondoltam járok egyet, és körbenézek a kisebb színpadoknál is. Végül a Bahia Színpadnál kötöttem ki, ahol még elcsíptem az osztrák Soul Shop koncertjének utolsó dalát, majd pedig következett a Gravefruit koncertje. Leginkább a Jazzékielhez tudnám hasonlítani a zenéjüket, kicsit talán dallamosabb a dunaújvárosi gárda munkáinál, és ami a legfontosabb, az egyik frontember egy jó hanggal megáldott csinos lány. Jó kis koncert volt, kár, hogy még nincs nagy nevük, és nem voltak túl sokan a fellépésükön.

Végül megérkezett a The Brand New Heavies is, és jó nagy késéssel elkezdték a koncertet. Ez sajnos azzal járt, hogy egyfelől nem volt idejük rendesen beállni (gratula a technikusoknak, hogy ennek ellenére szépen szólt a koncert), másfelől le kellett rövidíteniük a programjukat, hiszen volt még egy fellépő utánuk. Látszott is a zenekaron, hogy nem igazán voltak jó formában - mondjuk ez érthető is. A kötelező feladatot teljesítették, korrektül előadták a dalaikat - de hiányzott az a plusz, ami igazán emlékezetessé tehet egy koncertet. Kár érte.

A Világzenei Nagyszínpad felé vettem az irányt, de útközben még beugrottam a Votku v Glotku klezmer zenekar koncertjére a Roma Sátorba. Óriási show-t adtak, simán ott lett volna a helyük a sátor mellett levő Világzenei Nagyszínpadon. Ahol ekkor már kezdődött is az est fő fellépője, a belga Zap Mama koncertje. Az egykoron a capellaban éneklő zenekart mára teljesen átszervezte az alapító Marie Daulne - és egy merész lépéssel elektronikát és hiphopot vitt a zenéjükbe. A zenekar vezetője jócskán benne van már a korban (a többi énekesnőnél jó húszassal lehet idősebb), de ennek ellenére egy percre sem állt le a színpadon ide-oda rohangált, lelkesítette a nézősereget - a végén még cigánykereket is hányt.

Fájt a szívem otthagyni a koncertet, de siettem vissza a Nagyszínpadhoz, ahol már tartott a brit Basement Jaxx koncertje. Azaz. csak siettem volna. Az utam ugyanis ismét a Roma Sátor mellett vezetett el, ahol éppen kezdődött Palya Bea koncertje. Lehetetlenség volt elszabadulni erről a fellépésről. Ilyen tiszta és őszinte énekhangot nagyon régen hallottam - és mindehhez társult egy szenzációs zenekar, igen hangulatos előadásmóddal. De a lényeg maga Palya Bea volt. Csak álltam megbabonázva, miközben a lábaim ösztönösen ropni kezdték. Folyamatosan mondtam magamnak, hogy "Na jó, ezt a dalt még végigvárom, de aztán megyek", és persze a következő dal első hangjánál meggondoltam magam, és maradtam. Végül már kényszeríteni kellett magam, hogy eljöjjek, de így is csak a Basement Jaxx utolsó perceire értem a Nagyszínpad közelébe - úgyhogy egyenesen a WAN2 Színpad felé vettem az irányt. Azért az megjegyezném, hogy a Roma Sátor nem egyszerűen tele volt, hanem nem lehetett beférni, és kívül is szép számban voltak az érdeklődők.

A WAN2 Színpadon már folytak az előkészületek a norvég Turbonegro koncertjére - technikusok épp beállították a cuccost, felhangolták a gitárokat, szemmel láthatóan igen alaposan, mivel a meghirdetett kezdéshez képest még húsz perc múlva is ezzel foglalkoztak. Közben úgy megtelt a sátor, hogy egy gyufaszálat nem lehetett volna leejteni - a biztonságiak erősítést is kértek, biztos, ami biztos alapon, talán nem véletlenül, tudhattak valamit.

Kérem szépen, eddig a Sziget koncertje ez volt. Hat idióta, mert nincs rájuk jobb szó, masszívan beöltözve igazi húzós skandináv metált játszottak, méghozzá nem is rosszul. Elképesztően voltak beöltözve, az igazi nagy dobás persze a vandál vikingként színpadra lépő énekes volt, bár a matrózfiúnak öltözött basszusgitáros sem volt semmi. A tömeg pedig szemmel láthatóan igencsak együtt élt a zenekarral, akik turbonegrós műdollárokat szórtak a tömegbe, kötegestül. Kisebb közelharcok alakultak ki persze ezekért a relikviákért, kész csoda, hogy nem tapostak el senkit sem.

Mondom, ez volt a nap, illetve az idei Sziget eddigi top koncertje.

Fura módon viszonylag korán hazaértem, hajnali kettőkor már aludtam is. A Megasztár koncertet inkább kihagytam. Kell az erő a Sziget második felére is. Folytatás ma este.

08.12. - Főszerkesztő belebloggol
Ahol írónk nem volt...
Norbert Kristóf: Hát ez a srác tényleg furcsa. Egyszál gitárral kiáll a színpadra és olyan érzést kelt a hallgatóban, mintha egy (Szigetre már nagyon sokak által várt) Radiohead koncerten lenne. Ha esetleg zenekara is lenne és nem csak egy halk dob kísérete, (he-he ő a magyar White Stripes - kiáltott fel a mellettem álló lány) akkor a magyar popzene állócsillaga lehetne.

Fish: ők egy cimbi-zenekar úgyhogy köztelező volt a megjelenésem. Magukat ugyan 100% Hard-pop ként definiálják, de inkább átmenet a brit/gitárpop és a rockzene között.

Tereskova: Őnagysága az este 8-as kezdés ellenére tele töltötte a Wna2 sátrat. Sajnos a zenéje nem igazán tartozik a kedvenceim közé, de a képek majd magukért beszélnek.

Megasztár: Maga sztár? Mert még alig 17, de már úgy csinál mintha ő találta volna fel zenélést. Ugyan csupán néhány képet akartam készíteni, de a kereskedelmi nagycirkusz által generált tömeg miatt nem jutottam ki a sátorból a fellépés végéig. A kislányok végig sikítozták Torres két dalát, aki messze maga alatt teljesített ezen az estén. Látványos unatkozásomat csak Boogie 5 perce tette elviselhetőve.

Amorf Ördögök: Tényleg ördögfajzatok. Addigra már 25 perc késésben lévő Wan2-n látványos sikerű koncertet prezentált.

Ja és persze a Headliner Basement Jaxx: Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk. Simon és Felix megint úgy odatette magát, hogy már most megelőlegezhető nekik az év koncertje díj. Igaz idén nem hozták magukkal se J.C. Chasez-t se Dizzie Rascalt és otthon maradt Siouxsie Siozux, de Lisa Kekaula mindenért kárpótolt, mert idén inkább a tribal alapu számok kerültek előtérbe. Megjegyezném hogy nekik a kivetítő rendszer, nem monda fel a szolgálatot (nem úgy, mint néhány éve a Massive Attack-nak)

08.13 Félidő

Hol is kezdjem?

Eljött hát a nap, amitől rettegtem. Az idei Sziget szombatja a programok alapján eleve sz*rnak tűnt számomra. A Nagyszínpados fellépőkre nem voltam igazán kíváncsi, de máshol sem ígérkezett semmi jó.

Kezdetnek a Józanészek koncertjét néztem meg a Bahia Színpadon - felejthető előadást láttam, csak arra emlékszem, hogy nem volt valami különleges. Ha újra hallanám a zenekart, nem biztos, hogy felismerném őket a hallottak alapján.

Átsiettem a Sziget Music Expora, éppen holland szakemberek folytattak kerekasztal-beszélgetést magyar kollégáikkal a különböző zenei irányzatok külföldi terjesztésének lehetséges módszereiről. Elméletileg idevárták a miniszterelnököt is, amíg én ott voltam, addig nem érkezett meg, így elesett attól a szerencsés lehetőségtől, hogy találkozhasson velem. :-)

Következett a Tankcsapda a Nagyszínpadon.
Nem tudom felfogni, hogy ebben mi a jó. A Tankcsapda utoljára 1995-ben, az Ember tervez lemez idején volt jó, azóta csak népszerűségük nőtt meg, hitelességük az "anyámat eladom egy jó rímért" módszer bevezetése óta rohamosan csökken. Zeneileg sem túl változatos, ami elment 10 éve, az ma már nem biztos, hogy megállja a helyét. De úgy látszik a zenekar beéri azzal, hogy jól megélnek a lemez- és relikvia eladásokból, turnézgatásból. Évek óta hiányolom tőlük a megújulást. Korrekten lejátszották a koncertet, persze annak rendje s módja szerint túl voltak hangosítva. (Na ez a másik, amit sosem értettem meg velük kapcsolatban, hogy mire is jó az, ha egy koncertet túlhangosítanak.)

A nézőtéren a mai rockerek, akiknek annyi közük van a rockzenéhez tartozó életérzéshez, mint mondjuk. Gazdag vállalkozócsemeték ezek, persze tisztelet a kivételeknek, akik divatból lehettek mai rockerek, de sosem kellett összekunyerálniuk egy sörre valót, mint annak idején. Persze nemcsak a Tankcsapda miatt jöttek el, hiszen az est fő szenzációja a Korn volt - a nu metal egyik legnagyobb zenekara. Más kérdés, hogy ettől még sz*r az, amit csinálnak, de ha a népnek ez kell, hát most megkapják. És szemmel láthatóan kell, mert moccanni nem lehet a Szigeten, főleg a a Nagyszínpad környékén, olyan sokan vannak.

Szóval, a Korn úgy ahogy van, totál nem érdekelt, így aztán más program után néztem. Némi tanakodás után visszatértem a Bahia Színpadhoz, a Ludditák koncertjére, mit mondjak, megérte nem volt rossz. Aki ismeri őket, az tudja milyenek, aki nem, az pedig nézze meg őket valamikor.

Átsiettem a Világzenei Színpadra, ahol már javában tartott a Besh o droM koncertje - igazi örömzenét láthattunk, a közönség legnagyobb örömére. Nem lehetett lelőni a nézősereget, a koncert után csak kiköveteltek maguknak egy ráadást, pedig nem nagyon lett volna rá idő. Emiatt csúszott is a fő fellépő, a londoni Oi Va Voi koncertje.
Megmondom őszintén, én sokkal többet vártam ettől a fellépéstől. Hiába a karizmatikus énekes-fúvós-hegedűs lány a szélén, a zenekar fő énekese nagyon gyengén teljesített, de nemcsak vele volt a baj. Jó volt a koncert, de nem ragadta magával annyira a közönséget, mint akár az előttük fellépő Besh o droM. Tőlük két vendégzenész is képviselte magát, de a koncert így is csak egy jó közepes világzenei show maradt.

Végül következett az Emil rulez! koncertje - erről nem lehet mit mondani, biztosra mentek, hiszen profi előadók, fanatikus közönséggel, jó helyen és időben - nem is kell ennél több egy igazi frenetikus hangulatú koncerthez.
Gyenge nap volt a tegnapi, viszont a mai, annál erősebbnek tűnik. Hajrá!

08.13. - Főszerkesztő belebloggol

Beszéljünk egy kicsit a szolgáltatásokról. Az még megértem hogy a Rabbi tanácsai szombaton nem elérhető szolgáltatás, de hogy a gyógyszertárban c-vitaminon és aszpirinon kívül miért csak óvszer és füldugó kapható azt nem tudom megérteni. Olyan nagy dolog lett volna ha egy képzett gyógyszerész tart ügyeletet?

Akkor egy kicsit a zenékről... a szimpatikus svéd gitárpop (Mando Diao) ugyan olyan lázba hozta a már akkor az első sorokat elfoglaló Tankereket és Korn rajongókat, mint amennyire a vasárnapi Franz Ferdinand közönségével tették volna.
Különösen tetszett a Les Tambours du Bronx (Bronx dobjai) előadása. A 13 tagú ütős együttes hordókon és pvc csöveken zenélt.

A nap csalódása címet a Korn nyerte el. Az ember nem ezt várta volna a nu-metal megteremtőitől :-( az eleve fél órás késéssel induló buli közben volt még egy negyed órás technikai fennakadás ami alatt csak egy kis bőgős-gyakorlást hallgathatott az ennek ellenére is lelkes közönség. Kedves Sziget nem feltétlen volt ez jó választás annak ellenére hogy olyan sokan kérték.(de olyan sokan hogy 70000-rel látogató-csúcsot döntött a fesztivál...megtelt tábla is kikerült a kapunál)

Az este magyar koncertjei közül kiemelésre méltó az Emil Rulez! 11-es performansza. A fúvósokkal erősen támogatott koncerten a legnagyobb sikert a Vegyél lemezt, ne másoljál! című jam aratta. Továbbá a Hiperkarma (amely zenekar most ünnepelte születésnapját) alatt láttam először a pop sátorban akkora ugrálást mint ami egy rock koncertre jellemző.

08.14

Az idei Sziget ötödik napjára ismét hajóval érkeztem. Nagyon kellemes így érkezni a Szigetre - nincsenek sorban állások, nem kell a tömeget kerülgetni, és a Szigeten sem kell olyan sokat gyalogolni, hogy elérjük a fontosabb helyeket, mintha mondjuk a K hídon érkeznénk. A Jászai Mari térről induló hajóra nem túl sok ember szállt fel - kényelmese elfértünk, mindenkinek jutott ülőhely. A magyarok jellemző módon nem nagy számban voltak fellelhetők az utasok között, viszont volt egy egész csoport középkorú osztrák, akik 3 napra érkeztek Budapestre, és az egyik napot szigetelésre szánták.

Megérkezésem után nem sokkal kezdődött a Nagyszínpadon a Toy Dolls koncertje. Mit mondjak, korukhoz képest nagyon jól tartják magukat a srácok (na jó, a dobos felszedett jópár kilót), és rendesen nyomták is a poszt-punk zenéjüket, ami nem változott semmit az elmúlt 25 év során. Nem tudom elhinni, hogy a vicces kinézetük és viselkedésük szimplán üzleti húzás lenne - ezekben a srácokban tényleg van egy adag idiotizmus, egész egyszerűen nem lehet komolyan venni őket. Utolsó albumuk ironikusan az Our Last Album címet kapta, és a hozzá tartozó turné értelemszerűen az Our last Tour nevet viseli. Ezt meg is mondják a közönségnek ("This is our last tour"), majd amikor a közönség tiltakozik, akkor azért hozzáteszik, hogy "Maybe". A délutáni időpont ellenére szép számban megjelentek a rajongók, a tarajos punktól egészen a menedzser-ficsúrig.

Mindeközben a Nagyszínpad előtti téren egy Guinness-rekord kísérletnek lehettünk szemtanúi, aki akart, részt is vehetett benne. Élő láncból a világ legnagyobb szívét próbálták meg kirakni a szervezők. Ehhez jó sok piros pólót osztottak szét a szervezők, nem semmi mire képesek az emberek egy potya ruhadarabért. A szerencsésebbek Coca-Colás pólót kaptak, a gárda másik felének már csak véradós jutott.

Juliette Lewis zenekara, a Juliette & The Licks fellépéséről lemaradtam, mert a Franz Ferdinand interjút adott a Sziget másik felén, a szerencsésebbeknek dedikáltak is. Útközben azért beugrottam a Talentum Színpadra is, ahol a Lady Picture Show lépett fel - felejthető metál zenét játszottak, szemmel láthatóan nagyobb gondot fordítottak a látványos kinézetre és viselkedésre, mint az igényes zenélésre.
Megérkezett a Franz Ferdinand az interjúra, fotózkodtak, dedikáltak, amolyan rendes, jólnevelt fiúcskákként viselkedtek. Ez mind nagyon szép és jó, de ezáltal egy másik koncertről is lemaradtam. Kozma Orsi koncertjébe nem csak bele akartam nézni pár szám erejéig, hanem végig ott szerettem volna lenni, mert nagyon érdekelt, milyen is élőben. Pár hónapja jelent meg az első lemeze az énekesnőnek, és az nagyon tetszik nekem. Sajnos csak az utolsó percekre értem oda, de így is igazi zenei csemege volt a fellépése a Pesti Est Színpadon. nagyon nagy sikere volt, és annak ellenére, hogy magyarul énekelt, sok külföldi is vett a helyszínen a lemezéből.

Kis kitérő és pihenés után visszatértem a Pesti Est Színpadhoz, ahol a másik ex-Jazz+Az-os lány, Váczi Eszter és a Szörp volt soron este 8-tól. Nos, eleve volt kb. negyed órás késés, de a koncert még 9 órakor sem kezdődhetett el, mert a piros autószerelő kezeslábasba öltözött billentyűsnek minden baja volt a monitorral, és kijelentette, hogy ő így nem lép fel, ezért az egész színpadot át kellett rendezni. Nem tudom, mi lett a koncertből, mert tovább kellett mennem, de tény, hogy nagyon sokan lettek volna kíváncsiak rájuk, nagy tömeg volt.

Átsiettem a WAN2 Színpadhoz, ahova meglepetésemre simán be tudtam jutni. A norvég Turbonegro minapi koncertje után gondoltam a svéd Hellacopters buliján is hasonló tömegre számíthatok. Nem így volt, bár azért nem voltak kevesen, mégsem mondanám, hogy teltház lett volna. A svéd banda ugyan nem olyan látványos, mint a norvég zenekar, és a dalaik sem olyan dallamosak, viszont hangerő tekintetében verhetetlenek. Megkockáztatom, hogy olyan cuccal érkeztek, amivel jószerivel a Nagyszínpadot is behangosíthatták volna. A füldugó mit sem ért.

A Világzenei Nagyszínpadon az est nagy dobása a guineai Mory Kante fellépése volt. Ő talán az egyetlen az ideiek közül, aki nem megújítani, a modern elemekkel ötvözni próbálja a hagyományos zenét, hanem úgy, ahogy van, elhozni az igazi autentikus afrikai muzsikát. A legmodernebb hangszer akusztikus gitár volt a színpadon.

Közben zajlott a Franz Ferdinand koncert is - és meglepetésemre jóval kevesebben voltak, mint az előző napi, gyalázatos Korn koncerten. Úgy látszik, itt minden jóval később hat, mint a nagyvilágban. Nyugaton már igencsak lecsengőben van a nu-metal, itt meg most van a topon, míg a kint überalles britrock itt még nem igazán érte el hatásának a csúcspontját.

Utolsónak a Heaven Street Seven koncertjét néztem meg. A Siemens Színpad hamar megtelt, a zenekar a minap megjelent promóciós, ötszámos angol nyelvű kislemezéről egy dallal indított - sajnos a hangmesterek nem voltak a topon, és többször is begerjedt a hangzás ezen dal alatt. Utána viszont minden rendben ment, frenetikus hangulatú koncertet adott Szűcs Krisztián és csapata.

Nagyon zsúfolt volt a vasárnap, több koncertre el sem jutottam, mert egész egyszerűen nem volt rá idő. Gratula a szervezőknek, jó kis nap volt.

08.14. - Főszerkesztő belebloggol

Itt az idő, hogy istenítsem "A Színésznőt". Kicsit dühöngtem, hogy a 13 órai sajtótájékoztatót lekéstem, de már a hangpróbán látszott hogy nem semmi buli lesz ez. Késő délután elszabadult a fergeteg. Olyan energiával ugrált, énekelt, pörögött ez a csaj, hogy alig lehetett követni a kamerával. Mindemellett olyan klasszikus rock alapokra helyezett zenével, mint az MC5, Talking Heads, Iggy Pop és a Ramones. A Licks ezen a koncerten kicsit a háttérbe szorult. Juliette Lewis azonban óriásit alkotott.

A Franz Ferdinand ... hogy bulvárosak legyünk, nem véletlen hogy ezen a napon látogatott ki a Szigetre Habsburg György (EU nagykövetünk). Be is lett jól mutatva a zenekarnak, akiknek ekkor esett le, hogy az ő déd-nagybátyjáról nevezték el magukat. A koncertet a minimalista színpad design, de maximális erőbevetés jellemezte. Amikor a koncert elején felcsendült Take Me Out olyan ugrálás kezdődött mintha az előző esti Korn-on lettem volna. Az első lemezről az összes nótát hallhattuk valamint az új kislemez szám a Do You Want To? is elhagzott.

Az este további részén még három koncertet kaptam lencsevégre. Heaven Street Sevent, Jamie Winchestert és Hrutka Róbertet, és a Colorstart

08.15

Utolsó előtti nap. Kezdem érezni a fáradtságot, egyfelől egyre inkább lustulok, ha nem muszáj, egy tapodtat sem mozdulok, másfelől egyre hamarabb elálmosodom. De ugye ez a nap kötelező, Skinny Puppy és Nick Cave, mondom magamban, nosza hajóra is pattantam, és irány a Sziget.

Esik az eső. Nem szakad, de arra épp elég, hogy az ember kellemetlenül érezze magát. És mikor máskor essen, mint a Skinny Pappy koncerten, amit előre tervezett szándékkal végignéztem a közönség soraiból.

Csak tudnám ki volt az az idióta, aki Nagyszínpadra tette őket, pláne egy kora délutáni időpontra. A Skinny Puppy egész egyszerűen nem volt idevaló. Be kellett volna őket zsuppolni a WAN2 Színpadra, egy késő esti időpontra (ahogy pl. két éve a Laibach esetében eljártak), és akkor a Sziget koncertje lehetett volna az előadás. Egy dark-goth-industrial zenekar nem való délután a Nagyszínpadra, és kész. Na azért így se volt rossz, Ogre papa hozta a formáját, véres-saras katonaruhában, néha gázmaszkban lépett a színpadra, olykor szablyával hadonászott, Blair megszopatta Blairt a színpadon, szóval nem volt egyszerű. Valamikor a végén két tárgyat is bedobott a tömegbe, a rajongók meg eszeveszetten próbálták meg elkapni azokat. Azok jártak rosszul, akiknek sikerült, mivel két véres (azaz vérfestékes) szivacs volt, ami csak úgy tocsogott a festéktől, így aki elkapta, az kapott egy rendes adagot a képébe, ruhájára. Szóval nem volt egyszerű.

Irány a Sziget Expo - Professional Area, ahol épp a hazai előadók külföldi szerzői jogvédelmi problémáiról folyt kerekasztal-beszélgetés, itthoni és külföldi szakértők bevonásával. Egypár delikvens szemmel láthatóan unta az egészet, egyikük szépen be is aludt...

A WAN2 Színpadont a HétköznaPI CSAlódások koncert jóval korábban kezdődött a meghirdetettnél, így mire odaértem, már csak a kifelé áradó punkokkal találkozhattam. Ha már itt voltam megnéztem a PASO (Pannon Allstars Ska Orchestra) koncertjét - meg kell mondanom, nem szerénytelenség az Allstars jelző a zenekar nevében. Profi, pörgős előadáshoz volt szerencsém, hihetetlen módon sikerült nekik átemelniük, egyben meg is újítaniuk a ska stílust. Az énekes egy percre sem állt meg, pörgött ezerrel a színpadon, és az egész sátor követte a példáját, csak egy Madness koncerten lehet ennél nagyobb buli.

Úgy adódott, hogy visszakerültem a Nagyszínpadhoz, ahol épp a Sziámi koncertezett. Évek óta nem voltam Sziámin, valahogy kialakult bennem egyfajta előítélet, talán amiatt, hogy Müller mindig Nagyszínpadra teszi a zenekarát, holott erre sem a népszerűsége, sem a lemezeladásai nem adnak semmi apropót, csak hát ugye ő az egyik góré. A legrosszabb 2002-ben volt, amikor a Cure volt az este fő előadója előtt volt a Sziámi koncert, míg a Mission délután került színpadra. Kellemesen csalódtam, mert egész jó koncert volt, És a nagy fújolás is elmaradt, vagy tényleg ennyien szeretik őket, vagy csak a Nick Cave rajongók voltak toleránsabbak a szokottnál.

Na, a Nick Cave koncert kimaradt. Mások elmondása alapján jó volt, de én úgy terveztem, hogy pár dalt meghallgatok a Világzenei Nagyszínpadon párhuzamosan futó Klezmatics koncertjéből, majd visszatérek Nick Cave-re - nem így történt.

Voltam már korábban is Klezmatics koncerten de ez a koncert különleges volt. tavaly felkérésre egy különleges lemezt készítettek - a tőlük megszokott, kelet-európai zsidó zenei elemekkel tarkított klezmer helyett az amerikai egyházi zenéjét, a gospelt felhasználva csináltak új lemezt. Ezzel az anyaggal összesen 5 koncertet adnak világszerte - itt volt az egyik. Mi több, a zenekarhoz csatlakozott két gospel zenész is, Joshua Nelson énekes-zongorista és Kathryn Farmer énekes-orgonista.

Na amit ezek műveltek a színpadon, az leírhatatlan. Nem arról volt szó, hogy gospelt adtak elő klezmer helyett, hanem a két teljesen eltérő muzsikát ötvözték. Nem tudom, kinek az agyából pattant ki az ötlet, de egész egyszerűen zseniális volt. A két vendégzenész hihetetlen módon feldobta a hangulatot, látványilag pedig elképesztő volt, ami a közönség szeme elé tárult. Képzeljük el a klezmerzenekar vezetőjét, egy magas kopasz fehér mukit, harcsabajusszal és kétnapos borostával. Na ez tipikusan az, aki egy texasi filmben a főrasszistát alakíthatná. Ez az ürge egyfelől zsidó zenét játszik, énekel és harmonikázik, másfelől a jobbján egy fekete ürge nyomja ezerrel a zongorán. Elképesztő. Kathryn Farmer pedig Hammond-orgonán nyomta, és persze énekelt hozzá - hihetetlen erőteljes hangja van, az összes mai r'n'b sztárocskát (Beyonce és társai) ezerrel lenyomja.

A koncert végén maguk a zenekar tagjai jöttek le a közönséghez, személyesen tőlük lehetett CD-t venni, aki akarta, az persze dedikáltathatta is.

Az időjárás nem volt igazán kegyes tegnap, ez meg is látszott a látogatottságon - de legalább nem volt nagy tömegnyomor. Mára hasonló időt mondtak - szerencsére esős, de nem szakadó esős -, ami szerintem azért a Good Charlotte rajongókat nem fogja meghátrálásra késztetni. Meglátjuk.

08.15. - Főszerkesztő belebloggol
Ahol írónk nem járt...

Este 8 kor a Bahia színpadon a Hippikiller ahol vendégszereplőként láthattuk viszont a Ludditákat (a Ludditák koncerten elmaradt a közös szám most bepótolták), és Dery Zsoltot aki a Pesti Est zenei szakértője mindazonáltal kiderült hogy énekelni is tud.(T-Rex : 20th century boy-át adták elő). Sajnos sokkal tovább nem tudtam maradni, mert végéhez közeledett a Számi koncert, és jó helyet kellett elfoglalnom a közönség soraiban, mivel nem kerültünk be a 30 szerencsés körébe akik bentről fotózhatták Nick Cave-et. A koncert maga elég borongós hangulatúnak tűnt számomra, de Nick rajongói szemmel láthatólag élvezték az előadást.

Az este koncertjét azonban a Wan2 színpadon láttam. Leszögezném , a Fishbone nem metált játszik (ahogyan azt a tájékozottságukat a Popcorn-bol szerző újságírók állítják), hanem egy elég nehezen definiálható, de annál több műfajhoz hozzányúló crossover-t játszó csapat. Megtalálható zenéjükben a rythm and bules, a gospel, a rock, a ska, és a reggie is, mindezeket könnyed populáris hangulatban adják elő. Maga a koncert is egy ZTE buli volt (Zenés Táncos Eszméletvesztés). 100% -os erőbedobással játszott a csapat. Az énekes többször beugrott a közönség közé, egyébként szaxofonon és Thremelinen is játszott (aki nem tudná ez az a hangszer, amelyiken az Anima Sound System egyik tagja is játszik, és az emberi test ellenállását használja ki a hangok előállításához). A buli alatt olyan érzésem volt mint ha az afro-amerikai Blues Brothers játszana.

Ezután még belenéztem az Alvin és a Mókusok elejébe, de a sátor egy négyzetméterre eső punkjainak a száma elérte azt a kritikus szintet, ami már a szagával is távozásra kényszerített.

08.16.

No, eljött ez a nap is. Az idei Sziget utolsó napja. Hogy mit is érzek? Nem tudom. Egyfelől örülök neki, mert mér a teljesítőképességem határán vagyok a fáradtságtól, ugyanakkor sajnálom is, hiszen újabb egy évet kell várni a következő alkalomra. Mert a Sziget-érzés semmivel sem pótolható, semmihez sem hasonlítható össze.

No, ha már úgyis fáradt vagyok, a hajóállomásról a "piros szektorba" veszem az irányt - ide nem nagyon tévedtem, legfeljebb a határára a Pesti Est Színpadhoz néhanapján. Most egyből bele a sűrűjébe, irány a Honvédelmi Minisztérium sátra - ami valójában nem egy sátor, hanem egy rakás, egy kisebb kiképzőpálya. Aki végigcsinálja, dögcédulát kap. Nosza rajta, úgyis fáradt vagyok, lássunk neki. Az eleje még könnyű, mindenféle tesztek, hamar összejön a dögcédulához szükséges öt aláírás. De ugye, minket (mert az egyszerűség kedvéért két másik taggal összeállva csapatmunkában nyomtuk a kiképzést) nem olyan fából faragtak, hogy csak a jutalomra hajtsunk, végigcsináljuk tehát az egészet. A légierőnél a szadista őrmester jól meghajtott minket, bosszúból lefotózom, az úgysem árt. Repülőzés szimulátorral, Retal-feeling rulez, már akinek mond valamit az a kifejezés, hogy Retal. Időközben azért kiszaladtam a Pesti Est Színpadhoz megnézni a The Idoru koncertjét - na, az is biztos, hogy nem fogok tőlük hanghordozót venni. Valszeg másolni vagy letölteni sem. Vissza a kiképzésre, vízipisztoly csata valódi katonákkal, akik a túlerő dacára egész jól tartják magukat. Utána lövészet lézerpuskával, majd közelharc a dögcéduláért, amire külön figyelmeztetésem ellenére sikerült az azonosítómat rosszul rávésni. Nem baj, hadsereg, megszoktuk már. (Kikacsintás: másnap alig bírtam lábra állni a légierőnél lenyomott közel száz guggolástól.)

Eljött az idő, hogy körülnézzek a Művészetek dombján, mindenféle vásárosok és mutatványosok lepték el a területet, látogató nincs sok, de maguk szórakoztatására is lenyomják a műsort. A környéken csak bio- meg vega kaja kapható, ez nem is lenne baj, de az ember nem szívesen érkezik olyan asztalról, amelyen ott virít a Toi Toi reklám-matricája. Azt az állatot, amelyik odatette...

Következett a Porno 69 koncertje, szintén a Pesti Est Színpadon, na ez már sokkal értékelhetőbb volt, mint az előző előadó műsora. Nagyon jó volt hallgatni, kiszenekar létükre igen igényes zenét játszanak, és látszik, hogy komolyan veszik, és az egész produkció profin meg van csinálva.

Az est egyik fő fellépője a Nagyszínpadon a svéd The Hives - aranyos fiúcskák, egészen fogyasztható zenével, bár túl sok egyediséget nem fedeztem fel benne. Becsületesen lejátszák a koncertjüket, az énekes csákó spannolja a népet annak rendje s módja szerint, biztos sok koncert videót nézett a nagyoktól, mert ügyesen csinálja. A végén meghajolnak, kicsit nyalnak a közönségnek ("Ti szerettek minket és mi szeretünk benneteket"), blabla.

A Sex Action koncert ideje alatt átsiettem a Világzenei Nagyszínpadhoz, útközben brazil táncosokba-dobosokba ütköztem, de nem maradhattam sokáig, mert következett a Buena Vista Social Club koncertje. A név megtévesztő, mert ez csak a gárda egy része volt ezúttal a trombitás Manuel Guajiro Mirabal szólólemezére építették a műsort - moccanni sem lehetett a nézőtéren. Igazi karibi hangulatot varázsoltak a szemerkélő eső ellenére.

A szomszédban Roma Sátorban a szlovák Kokavakere Lavutara igazi autentikus romazenét játszottak - semmi modernitás, semmi elektronika, csak a jól megszokott klasszikus hangszerek - hegedű, gitár, bőgő, tangóharmonika, és persze ének.

Vissza a Világzenei Nagyszínpada, ahol következett a francia-algériai Khaled koncertje, állítólag ő a rai zenek királya, szerintem sokkal inkább a helyi lakodalmas zene legnagyobb képviselője - és meglepetésre a nézőtéren jóval kevesebben vannak, mint előtte a Buena Vista koncertjén. Kellemes, már-már családias hangulat alakul ki a nézőtéren, míg a színpadon nagyszerű zenészeket láthatunk, egy igen élménydús műsorral. Khaled szemmel láthatóan lefogyott, és a zenéje is egy kicsit könnyedebb lett. Meg kell adni, van hangja a pasinak, nem véletlenül lett világszerte elismert előadó.

Ismét átnéztem a Roma Sátorba, ahol ekkor más a macedón Pitzikato zenekar lépett fel. Igazi, balkán rezesbanda ez, és ebben a minőségükben igazi balkáni hangulatot varázsoltak a színpadra, mintha csak egy Kusturica filmből léptek volna elő.

Az utam a Krishna-sátor mellett vitt el, ahol minden este élőben nyomják a hardcore-metal krisnázást - gondoltam bemegyek. Félelmetes arcok a színpadon, még félelmetesebbek a nézőtéren, tuti, hogy ezt józanul nem lehet kibírni és/vagy megunni. Egy perc után már menekültem is kifelé, és célbavettem az idei Szigeten az utolsó általam megtekintett előadó koncertjét a Bahia Színpadon.

Marko Brecelj egyenesen Szlovéniából érkezett, ez már jó pont, adtak ők már egy Laibachot is a világnak. Na, amit itt láthattunk, az maga volt a szlovén csoda. A színpadon egy erősen középkorú ürge, egy szál gitárral küldi, semmi egyéb kíséret - csak egy kerti törpe a lábánál. No meg laza ruházat, kartonpapírra írva az előadó honlapjának címe, kockás ing, fura kalap - a lábánál levő kerti törpe nagytestvére élőben. Szlovén forradalmi dalokat ad elő, mint mondtam egy szál gitárral, kutya nem ért az egészből semmit, de jó.

Ennyi volt. Fáradtan, kimerülten értem haza, fura volt, hogy másnap már nem kell a Szigetre mennem. Már várom a 2006-os Szigetet, és titkon reménykedem, hogy talán egy-két olyan előadó is itt lesz, akiket már nagyon várok a Szigetre.

08.16. - Főszerkesztő belebloggol
Ahol írónk nem járt...

Beatstakers. Igazából nem értettem mit is akarnak játszani. Rocknak gyenge popnak erős és mivel németek a britpop oly messze áll tőlük hogy igazából definiálhatatlan amit előadnak. Mivel ezalatt inkább a gasztro rovatot erősítettem (gy.k. ebédeltem) inkább nem is írnék róluk többet.

Sex Action : Nekem úgy tűnt az összes nagyszínpados előadó közül ők szóltak a legjobban. Szasza minden hangját hallani lehetett. A dob és a basszus nem volt túlerősítve. Mindaddig nem volt csalódás, amíg meg nem jelentek a lányok. és hát élőben nincs retus.akkor épp a kivetítőn megvillanó nem túl feszes, narancsbőrös fenekek látványa nem dobott fel nagyon.

Good Charlotte : Tinipunk amerikából... nekem klipen és lemezen jobban tetszenek, mint így élőben (megint hangosítási probléma) de a 10-17 éves korosztálynak is megvolt a szórakozása.

Dreadzone : A tavalyi performansz után idén már nagyon vártam a koncertet. Őrjöngő hangulat fogadott a Wan2-ban. Mindenkép nekik ítélném a nap koncertje díjat. De a koncert mellett egy érdekes népi játékot figyeltem az SMS falon. Kedvenc Bud Spencer és Terence Hill filmjeinkből idézgetett néhány elszánt emberke. Repültek a "Bunko vagy Bugsie"-k és az "Anulu érkez Anulu érkez"-ek. Erre a játékra már pár nappal ezelőtt figyelmes lettem a Siemens sátorban is ahol a két pofonosztó helyett a Szomszédok voltak terítéken.

Nyers : Búcsú koncertre érkezett a szegedi zenekar. Egy kivételével az összes slágerüket el is játszották, kissé keserédes volt a hangulat. Reméljük Cutor Zoli Belmondo zenekara nagyobb sikereket ér majd el.

Kowalsky meg a Vega : Az este utolsó koncertje ahol fotóztam, de a hangosítás elégtelensége és az eső miatt hamar otthagytam. Őket biztos látom még, mivel bejelentésük szerint készül a harmadik lemez.